KIRGIZ Blog
Emberek ::::: Igen, a kirgizek rokonaiknak tartanak minket ( és a rokonság ebben a társadalomban is fontos szervezőerő ). Sokan tudják, hogy Budapest a főváros. Volt, aki elpanaszolta, hogy a szovjet időkben érkeztek felőlünk hírek, de ma már semmi.
Ismertebb honfitársaink közül néhányan rendelkeznek kirgiz kötődéssel (ezt nagyrészt mindenkinek a saját szorgalmára bízom, ... pl Mészáros Márta). Bishkekben, a Néprajzi Múzeumban meglepő tárgyi hasonlóságokkal találjuk szembe magunkat, lehetne akár itthon is, az ősmagyarok életét bemutató tárlat. Mindenképpen javaslom megnézni, ha valakit érdekel az ilyesmi! Rengeteg hasonló szavunk van. A gyümölcs-gyimis, a kecske-ecske, teve-töö, kicsi-kicsi - a török népekkel való közös múltunk emlékei. A Balaton szó hallatán igen nagyot néztek, mert náluk a ton bala ha jól emlékszem kis fiút jelent. Nagyon érdekes, sőt furcsán borzongató érzés volt, amikor novemberben több száz kilométert autózva az országban olyan tájakon mentük keresztül, amilyennek az ősmagyarok hazáját képzelem. Rengeteg beépítetlen, tágas tér, legelőként funkcionáló, gyakorlatilag "senkiföldjének" tűnő mezők. Az utak mentén még ma is legelésző nyájakat, lovakat láthatunk, fiatal fiúk vagy felnőtt férfiak lovon ülve hajtják őket, és van, aki nyereg nélkül üli meg a lovat, kantárként egy darab kötél szolgál. Van, aki csacsiháton közlekedik, akár két gyerek is elnyargal rajtuk. Az állatok, főleg a lovak és a tehenek egyáltalán nem hasonlítanak az itthon megszokottra: hiányzik a kitenyésztettség, sokkal természetesebb formájúak. Még mindig vannak, akik az ősi legeltető életmódot folytatják, jurtában élnek. Persze jurtát sokfelé láthatunk, egyfajta bódé-szerepet tölt be, így például láttam, hogy út menti árusok is abba húzódnak vissza vagy akár ott is alszanak. A jurta (teteje) a kirgiz zászlóban is látható. Nagyon érdekes, hogy Kirgizisztánban működik a vályogvetés, egyszerűsített formájában az agyagtégla vetése. Kirgizisztánban sajnos nincs magyar követség (egyik legközelebbi Kazahsztánban található), és ott élő magyarokról is keveset tudunk, a két ország gazdasági kapcsolatai es meglehetősen korlátozottak.
Kirgizisztán ::::: Kirgizisztánnak reformtörekvései dacára 1991 és 1995 között rendkívül mély gazdasági válságot kellett átélnie: a nemzeti jövedelem közel a felére csökkent. 1996 óta ugyan gazdasági növekedés tapasztalható, de ez nagyon alacsony bázisú és rendkívül törékeny.
A kirgiz gazdaság az egyik legelmaradottabb a FÁK térségben. Gazdasági teljesítménye még mindig nem éri el az 1991. évi szintet, csupán annak körülbelül 90%-át. Az ország gazdasága alapvetően az alapanyagiparra épül. A belpolitikai változások, nyugtalanságok nehezítik a gazdaság fejlődését. 1996 óta mintegy 2,5 milliárd USD külföldi működőtőke érkezett az országba. A befektetések a közlekedésbe és hírközlésbe, a bányászatba és a feldolgozóiparba irányulnak. A Világbank, az Ázsiai Fejlesztési Bank, a német KfW Bank és az Iszlám Fejlesztési Bank 1,6 milliárd USD-t különített el Kirgizisztán részére az ország függetlenségének kikiáltása óta, ebből 1,5 milliárd USD a hitel és a segély, 120 millió USD a műszaki segítségnyújtás. Az ország a Transparency International korrupciós listáján a 166. helyet foglalja el Üzbegisztánnal, Türkmenisztánnal, Kambodzsával és Zimbabwéwal együtt. Kirgizisztán tagja az Eurázsiai Gazdasági Közösségnek (EÁGK), 1992. óta tagja az IMF-nek és a Világbanknak, szoros kapcsolatban áll a legtöbb nemzetközi pénzügyi szervezettel (EBRD, Ázsiai Fejlesztési Bank), és 1998-ban (a FÁK államok közül elsőként) felvételt nyert a WTO-ba. Az EU és Kirgizisztán közötti kétoldalú kapcsolatokat az 1995-ben megkötött Partnerségi és Együttműködési Megállapodás intézményesítette. Az elmúlt évek gazdaságpolitikájának legfőbb eredménye, hogy sikerült biztosítani Kirgizisztán makrogazdasági stabilitását. A törékeny pénzügyi helyzetben Kirgizisztán erősen ráutalt az IMF-el és a Világbankkal történő együttműködésre. A Valutaalap enyhítő és gazdasági stabilizációs programot (PRGF), az IBRD az államigazgatás reformját, a gazdaság tartós növekedési tendenciáinak megerősítését és a magánszektor fejlesztését, vidékfejlesztési, szegénységmérséklő, oktatási és egészségügyi programot támogat.
Társadalom ::::: Kirgizisztán lakosainak többsége kirgiz, de a mintegy tízszázaléknyi orosz kisebbségen felül számtalan népcsoport – tadzsikok, üzbégek, ujgurok, kalmakok – gazdagítják az ország sokszínűségét.
A lakosság döntő többsége muszlim, ez azonban az európai ember számára csak kevéssé érzékelhető. Kirgizisztán sokkal inkább a húsz évvel ezelőtti Délkelet-Európa benyomását kelti, vidéken pedig mintha az erdélyi magyar falvak hangulata köszönne vissza – a házakban, színekben, természetben, és a közép ázsiai jelleg ellenére néha még az arcokban is. Az kirgizek nyitottak és barátságosak, életükben a vendégszeretet kiemelt szerepet kap. Érdekes módon szinte minden kirgiz úgy tudja, hogy rokonok vagyunk – és ebben a társadalomban a rokonság fontos szervező erő. A kirgiz családok még ma is sok gyereket vállalnak; a modernitás ötvöződik a hagyományokkal: a városi fiatalok valószínűleg kevéssé különböznek itthoni kortársaiktól, a vidéki utak mentén pedig még mindig szamárháton legeltető gyerekek hajtják a birkacsordákat.
Vallás ::::: A kirgizek (és régi sztyeppei lovasnépek, pl. mongolok, így Dzsingisz Kán) ősi hite a tengrizmus, tengrianizmus, amely ma modern formában éled újjá. A tengrizmus összefonódott a sámánhittel. Az új tengrizmus a kirgiz kormány támogatását is élvezi az országban, egyfajta politikai eszközként.
Akit érdekel, járja körbe a kérdést, nagyon érdekes, mert a magyarok, avarok ősi hiteként is emlegetik a tengrizmust, táltoshitet.(pl.: http://hu.wikipedia.org/wiki/Tengrizmus) A kirgizek szunnita muszlimok, de a Szovjetunió alatt nem gyakorolhatták hitüket, így nem meglepő, hogy bár a muszlim vallás jelei mindenütt észrevehetők, nem (vagy csak kis mértékben) szabályozza a társadalmat. A kirgizek muszlimoknak vallják magukat, de ez a mindennapokban csak csekély mértékben érzékelhető. A függetlenedésig csak néhány (értsd: egy kézen megszámlálható) mecset volt az országban. Azóta nagyon sok, alapvetően egy mintára készült mecset épült, arab pénzekből. A barátaim, akik egy nonprofit szervezet vezetői: nők, ebből is látható, hogy nincsenek elnyomott helyzetben. A nők közül aki tud, munkát vállal, bár nagy a munkanélküliség. Több faluban jártam, és azt láttam, hogy az asszonyok - felvállalva a hagyományos női szerepeket - valójában leginkább a régi, mondjuk 30 évvel ezelőti magyar falusi léthez hasonló életet élnek. Az előző, fejkendő-betiltásról tudósító cikkhez kapcsolódva: ottjártamkor sok nő viselt kendőt, de ez inkább egyfajta szokás, beltéren (már ahol volt fűtés) nem igazán volt rajtuk. Mint megtudtam, a kendők mintázatának is van üzenete, ahogy minden kultúrában. Volt, aki egyszerűen egy modern sálat vetett át a fején, de sokan inkább kirgiz kalapszerűséget viseltek, de ha jól láttam, a kendőviselés oka inkább a hideg volt. Még egyszer, szeretném hangsúlyozni, hogy az a városi vagy falusi közeg, ahol jártam, nem tükrözött semmiféle szigorú iszlám szokásrendszert: az emberek és a viszonyok leginkább egy kicsit korábbi Magyarországot juttatták eszembe. A városban a nők modernül és divatosan öltözködnek. Ismerőseim - helytelenítőleg - meséltek arról, hogy terjedőben van az ortodoxnak nevezett szélsőséges muszlim vonal is, és valóban, a külvárosokban láttunk olyan utcákat, ahol a férfiak ruha- és szakállviselete leginkább az afganisztáni képekt idéztek - ez azonban teljesen idegennek tűnt számomra ebben az országban. Az üzbég határhoz közel több szigorúbb szabályok szerint élő család él, jórészt üzbég hatásra, illetve ők maguk is ehhez a nemzetiséghez tartoznak. A lakásokban, ahol jártam (faluban és városban) - muszlim szokás szerint - nagyon szép, díszes Korán-idézet lóg a szobában, illetve keleti mintájú szőnyegek fedik a falakat (képek nem igazán voltak). Sok helyen nem széken ültek a falusi házban az étketőasztal körül, hanem az alacsony asztalhoz térdeltek. A padlón is szőnyegek, és az asztal körül kirgiz mintájú ülőpárnák (ezekről még lesz szó egy másik bejegyzésben), a szobákban viszonylag kevés bútor. Disznót jellemzően nem tartanak, és nem is esznek. Európai szemnek érdekesség, hogy az utak mentén a temetők félholdas építményekkel vannak tele, némelyik hivalkodóan akár kisebb épületnek is megfelelne - úgy tudom, hogy az arab világban egyáltalán nem jellemző a sírok különösebb megjelőlése - ez helyi jellegzetesség lehet. Sok száz kilométeres autóutunk alatt útitársaim minden temetőnél jellegzetes mozdulaltot tettek, ahogyan étkezések után is, ekkor "omen"-t mondtak.
Kirgizisztánról még többet itt olvashat   >>
· · · · · · · · ·